2023-tól megemelt összeggel igényelhető támogatás a kötelező vérvizsgálatokra

2022. december 29.

Felhívjuk a Tenyésztőtársak figyelmét, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a hatályos állat-egészségügyi jogszabályok által kötelezően előírt vérvizsgálatok elvégzésére 2023-ban megemelt összeggel minden lóra igényelhető támogatás.

Az Agrárminisztérium közleménye

2023. január 1-jétől, megújult tartalommal újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott és az állattartó ágazatokat segítő támogatási program. Ennek alapvető célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése.

Az újrainduló támogatási programban résztvevő állattartók a 2023. január 1-jét követően elvégzett szolgáltatásokról kiállított számlák után igényelhetnek támogatást. A „148-as” néven ismert rendelet módosítása a legújabb tudományos ismeretekhez, napjaink állategészségügyi kihívásaihoz és elvárásaihoz igazodóan, a források célzottabb, specifikusabb felhasználását teszik lehetővé. A korábbi támogatási célok szakmai felülvizsgálatát követően egyes, a továbbiakban nem indokolt állatbetegségeket töröltek vagy módosítottak, ami lehetővé tette a források célzott átcsoportosítását is. Továbbá költséghatékonysági szempontból az azonos állatfajoknál a több betegség kiszűrésére alkalmas mintavételeket is összevonták.

A módosult jogszabály korunk egyik legjelentősebb egészségügyi kérdésköre, az antimikrobiális rezisztencia elleni védekezést szolgáló vizsgálatok elvégzésének támogatását is célozza. Az új jogcím alapján a kislétszámú állattartó telepet működtető állattartók igényelhetik a támogatást az állományaik célzott antibiotikum kezelése érdekében.

A megváltozott rendelet szerint a kiemelten fontos állategészségügyi intézkedések biztosítása érdekében egyes szolgáltatások támogatási összegei megemelkedtek. A támogatás és annak változtatásai jelentősen hozzájárulhatnak az állatbetegségek elleni védekezés hatékonyabbá tételéhez.

Támogatási felhívás elérhetősége

Állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatás

Támogatható lótartók köre

  • rendelkezik ügyfél-regisztrációs számmal,
  • rendelkezik lótartásra bejelentett tenyészetkóddal,
  • ügyfél-regisztrációs számán a Magyar Államkincstár felé be van jelentve KKV-kódja (nem azonos az egyesület felé beküldött KKV-nyilatkozattal!)
  • ügyfél-regisztrációs számán a Magyar Államkincstár felé be van jelentve bankszámlaszáma,
  • rendelkezik a telephelye szerint illetékes járási kormányhivatalnak a támogatott intézkedésekben való részvételhez szükséges jóváhagyásával.

Lóra vonatkozó támogatási jogcímek és összegek

Támogatható költségek maximális, áfát nem tartalmazó értéke forintban, szolgáltatási egységenként, amely tartalmazza a felhasznált eszközök, állatgyógyászati készítmények, továbbá a mintaküldés költségeit:

Takonykór (Malleus)

Mintavétel:
1. egyed: 2 730 Ft
2-5. egyed: 1820 Ft
minden további egyed: 730 Ft
Laborvizsgálat: KK: 1000 Ft

Fertőző kevésvérűség (FKV)

Mintavétel:
1. egyed: 2 730 Ft
2-5. egyed: 1820 Ft
minden további egyed: 730 Ft
Laborvizsgálat:
AGID: 2 500 Ft
ELISA: 3 000 Ft

Lépfene

Immunizálás:
Kis létszámú állattartó telep: 1400 Ft/egyed/alkalom
Nagy létszámú állattartó telep: 400 Ft/egyed/alkalom

Mivel a teljes támogatási folyamat ügyintézését engedélyesként az állatorvosok végzik, kérjük, hogy a részletes feltételekről velük egyeztetni szíveskedjenek.

Kapcsolódó jogszabály

148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről