A Tenyésztői Bizottság 2015. február 6-i ülése

2015. március 16.

Jelen voltak:
A Tenyésztői Bizottság tagjai: Faluhelyi Tibor, Ibrányi András, ifj. Barna Gergely, Fábián János, Nagy László, ifj. Dani István, a Számvizsgáló Bizottság tagja: Papp János, illetve Zilahy István ügyvezető elnök és Veres Mária tenyésztésvezető.

Az ülés határozatképes volt.

 Napirend:

  • 2014. évi pénzügyi beszámoló
  • Pályázatok
  • 2015. évi ménbeosztás véglegesítése
  • Tagi támogatások
  • Egyesületi tulajdonú mének használatának feltételrendszere

 

2014. évi pénzügyi beszámoló

Az ügyvezetés részletesen ismertette az egyesület 2014. évi gazdálkodásával kapcsolatos adatokat, a tényadatok tervhez viszonyított alakulását.

Bemutatta azokat az összefüggéseket, melyek a pályázati bevételek kötelező költségkihatásaként jelentkeznek (A tenyésztésszervezési feladatok támogatásáról szóló 27/2009. FVM rendelet, A genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatásokról szóló 17/2012. VM rendelet). Kihangsúlyozta, hogy e pályázatok elszámolásánál a törzskönyv létrehozásával és vezetésével kapcsolatos költségfelhasználás 100%-át (működési költségek, anyagköltség, szolgáltatások, munkabér, megbízási díjak, gépjármű-költségtérítés stb.), illetve a bírálatok során jelentkezett költségfelhasználás 70%-át (szolgáltatások, megbízási díjak, gépjármű-költségtérítés stb.) a pályázati elszámolás során tételesen számlákkal köteles igazolni.

Az ügyvezetés a pályázati elszámolások áttekinthetősége érdekében a jövőben a pénzügyi beszámoló és terv elkészítésénél e szempontrendszert alkalmazni kívánja.

Az egyesület 2014. évi gazdálkodásának eredménye:

  • 2014. évi terv: 436 800 Ft
  • 2014. évi tény: 81 988 Ft

Bevételei:

  • 2014. évi terv: 21 063 200 Ft
  • 2014. évi tény: 22 881 401 Ft

Költségei:

  • 2014. évi terv: 20 626 400 Ft
  • 2014. év tény: 22 799 413 Ft

Az egyesület által realizált bevételek növekedésének indoka:

  • pályázati bevételek (13%),
  • tagdíjbevételek (7%)
  • ménvásárlással kapcsolatos többletpályázati bevételek (80%)

A költségnövekedés indokai:

  • a ménvásárlás többletköltsége,
  • a jubileumi tenyészszemle költsége,
    melyeket a 2014. évi közgyűlés tényszerű és elvi döntései, illetve a tenyésztői bizottság határozatai alapoztak meg.

A többletköltségek forrásának döntő részét a működési költségek terén realizált jelentős, kb. 2 millió Ft-os (20 %) megtakarítás biztosította.

Az egyesület teljesítette a tagi támogatások – célpárosítások, regionális tenyészszemlék – kapcsán vállalt kötelezettségeit.

Pályázatok

A tenyésztésvezető részletesen ismertette az egyesület működésével kapcsolatos támogatási rendszer elvárásait, az abban bekövetkezett változásokat, a várható jövőbeli kötelezettségeket.

Bemutatta az egyesület tagjaival való napi kapcsolattartás rendszerét, illetve a tagok pályázati ügyintézésére vonatkozó munkájának tapasztalatait.

Az állatgenetikai erőforrások megőrzése 214/C pályázattal összefüggően az ügyvezetés tájékoztatta a TB-t az egyesületi tulajdonú ménpark kialakításával kapcsolatos terveiről. A TB az egyesület szakmai jövőképe szempontjából kívánatosnak ítélte, hogy a fajtafenntartást szolgáló ménparkot a jövőben kizárólag egyesületi és magánmének alkossák.

A TB elvi felhatalmazást adott az ügyvezetés számára, hogy ez ügyben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal előkészítő tárgyalásokat folytasson.

2015. évi ménbeosztás véglegesítése

A TB áttekintette a 2014. évi fedezőmén-használatot, majd pontosította a 2015. évi ménbeosztást, mely megtekinthető a következő menüpontban: Ménbeosztás 2015.
Letölthető dokumentum: 2014. évi fedezőmén-használat

Tagi támogatások

A Tenyésztői Bizottság fenti tárgykörben az alábbi döntéseket hozta.

A TB 2015. évben támogatni kívánja

  • a támogatott ménekkel történő célpárosításokat,
  • regionális rendezvényeket,
  • a méncsikóminősítéseket,
  • a tenyésztőegyesület éves tenyészszemléjét,
  • a kijelölt ménektől való mélyhűtött spermaelőállítást.

A célpárosítási rendszerbe bevont mének körét az alábbiakban határozta meg.

“A” vonal:

“B” vonal:

“C” vonal:

“D” vonal*:

Cseppvérkeresztezésre ajánlott:

* A TB döntését a „D” vonal jelentősen beszűkült volta indokolja.

A TB egyhangúlag döntött arról, hogy 2015. évben az eredményes fedeztetéseket kívánja támogatni, ennek értelmében támogatás a célpárosítási rendszerben jóváhagyott fedeztetések után született és azonosított csikó után fizethető.

A döntés egyértelműen a TB azon igényét jeleníti meg, hogy a támogatott fedeztetések tenyésztési eredménye a fajta fenntartásában igazolhatóan jelenjen meg.

A TB a célpárosítási rendszer ügyvitelét 2015. évben is változatlan formában kívánja működtetni.

 

Egyesületi tulajdonú mének használatának feltételrendszere

Az egyesületi tulajdonú mének használatának feltételeivel kapcsolatban az alábbi döntéseket hozta.

A mének felállítási helyét a TB által előírt szakmai szempontok figyelembe vételével kívánja meghatározni.

Az egyesületi tulajdonú mének bérleti díját a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2015. évi díjszabásában meghatározott állami ménbérleti díj összegében állapítja meg.