Beszámoló az Elnökség 2022. február 16-i és 23-i online elnökségi üléséről

2022. március 3.

Helyszín: Készenléti Rendőrség Budapest, Kerepesi út 47-49.
Jelen voltak:
Zilahy István ügyvezető elnök, Pap István társadalmi elnök
Elnökségi tagok: Barna Gergely, Faluhelyi Tibor, Győri Zsolt, Ibrányi András, Koperda Zsolt, Varga Gyula, a Hortobágyi Nonprofit Kft. képviseletében Boros Sándor ménesvezető
Felügyelő Bizottság: Horváth Miklós, Papp János
Meghívottak (csak online): az Állampusztai Kft. képviseletében dr. Pétervári Zoltán, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. képviseletében Bardóczky Veronika
illetve Veres Mária irodavezető.

Napirend:

  • Pénzügyek, 2022. évi gazdasági terv fő számai
  • 2022. évi ménbeosztás véglegesítése
  • Támogatások
  • 2022. évi rendezvényterv
  • Egyebek

Dr. Nagy György Ezredes Úr, a Készenléti Rendőrség parancsnok-helyettese köszöntötte az elnökségi ülés résztvevőit, örömét fejezte ki, hogy elfogadtuk meghívásukat.

Technikai előkészítés

1/2022. (02.16.) elnökségi határozat:Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a napirendet.

2/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy a jegyzőkönyvet Veres Mária vezesse.

Pénzügyek, 2022. évi gazdasági terv fő számai

Az ügyvezető ismételten tájékoztatta az elnökséget a 2021. évi gazdálkodással kapcsolatban az előző elnökségi ülés óta bekövetkezett folyamatokról, illetve a részükre előzetesen megküldött anyag alapján bemutatta a 2022. évi gazdasági terv fő számaira vonatkozó, döntés-előkészítő javaslatait.

Tájékoztatta az elnökséget, hogy a gazdasági tervben az elérhető bevételeket a reális maximumra tervezte, azok mértéke felelősséggel nem növelhető.

Javasolta, hogy az egyesület 2022. évi költségfelhasználásának tervét e bevételszámok arányában határozzák meg.

Ismertette a 2022. évre tervezett tárgyieszköz-beszerzés szükségességét (telefon, tablet).

Fenti eszközbeszerzés kapcsán tájékoztatta az elnökséget, hogy a bírálatok adminisztrációjának korszerűsítése érdekében szoftverfejlesztést javasol, mely lehetővé tenné a pontozás, a szöveges értékelés azonnali rendszerszerű rögzítését, illetve a bírálati lapok helyszíni nyomtatását és azonnali kiadását. A jelenlegi gyakorlat véleménye szerint elfogadhatatlanul korszerűtlen adminisztrációs igényű és az egyesület egyéb, főként pályázatkezeléssel kapcsolatos feladatai mellett vállalhatatlan késedelmekkel jár.

Javaslatot tett a tárgyévi országos tenyészszemle tervezett költségének emelésére, a tenyésztői elismerések előző elnökségi ülésen ismertetett, soron következő átadásával összefüggésben.

Az előző elnökségi ülés határozatára reflektálva, javaslatot tett a 2007 óta változatlan bírálói napidíjak bruttó 20 eFt-ról bruttó 30 eFt-ra történő emelésére.

Tájékoztatta az elnökséget, hogy az 5368 Hortobágy Nonius-73 Rosszpénz (N XV tm.) nevű méntől a két elnökségi ülés közti időszakban 220 szál sperma mélyhűtése történt meg, mely szolgáltatás összköltségét az elnökség korábbi döntésének megfelelően a 2021-es gazdasági év terhére, a beszámolójában kötelezettségként kívánja megjeleníteni.

Javaslatot tett arra, hogy 2022. évben az egyesület rendeljen meg sperma mélyhűtést az 5055 Nonius XVII-1 Nílus (N XIV tm.)  és a 5280 Rittmeister nevű ménektől.

A tárgyévi ménhasználati igényekkel és ménbeosztással kapcsolatban az elnökség felé javaslatot terjesztett elő a tárgyban, hogy a jelenlegi állapot szerint friss sperma forgalmazásra kizárólagosan használható 5055 Nonius XVII-1 Nílus (N XIV tm.)  nevű mén szaporítóanyaga, illetve az 5368 Hortobágy Nonius-73 Rosszpénz (N XV tm.) és 5280 Rittmeister nevű ménektől rendelkezésre álló mélyhűtött spermakészlet használata, az elnökség korábbi határozatával összhangban, a beérkezett párosítási terveknek megfelelően, a min. 135 bírálati összpontszámú kancák esetén részesüljön egyesületi támogatásban.

Javaslatot fogalmazott meg az elnökség felé, hogy a 2021. évben egyesületi támogatási rendszerbe állított csikópremizálás tapasztalatait vizsgálja meg és értékelje át. E támogatási formát előremutatóan pozitívnak ítélve, felhívta az elnökség figyelmét, hogy a tényszerűen odaítélt összeg jelentősen a tervezett nagyságrend alatt maradt és javaslatot tett arra, hogy az egyesületi bírálókkal összhangban az e körben támogatásra érdemesnek ítélt csikók létszámát növeljük.  

Megfontolásra javasolta a csikóchampionátusra történő szállítás költségtérítésének újraszabályozását, s az erre fordítandó éves költségkeret emelését.

3 tervezési variáció bemutatásával javaslatot tett a regionális tenyészszemlék támogatási rendszerének módosítására.

Az ügyvezető tájékoztatta az elnökséget, hogy az 5280 Rittmeister nevű mén kapcsán az egyesülethez vételi megkeresés érkezett.

3/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy az 5280 Rittmeister nevű mén vételi megkeresésére nemleges választ ad.

Hozzászólások:

Ibrányi András megfontolásra javasolta, hogy a bírálati díj emelés összege nettó díj legyen.

4/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött a bírálói napidíjak tárgyévre vonatkozó díjtételének bruttó 30 eFt/nap-ban történő megállapításáról.

Ibrányi András kérte, hogy az olyan költségsorok esetén, melyeknél tételes kimutatás rendelkezésre áll, azokat az ügyvezető tegye közzé.

Az ügyvezető ezt az előző évek gyakorlatával egyezően magára nézve kötelezettségként tudomásul vette.

Pap István Tibor javasolta, hogy a gazdasági terv összeállításával kapcsolatos döntések okszerű meghozatala érdekében az ügyvezető adjon tájékoztatást az egyesület jelenlegi pénzkészletéről.

E kérésnek megfelelően az ügyvezető a február 23-i online kiegészítő ülésén az egyesület 2021. december 31-i záró pénzkészletét részletesen bemutató táblázatot az elnökség számára bemutatta.

E kimutatás kapcsán az ügyvezető ismételten tájékoztatta az elnökséget arról, hogy az egyesület jelenleg 42 millió Ft-os nagyságrendű pénzkészletét a továbbiakban is működési tartalékként kívánja kezelni. Javasolta, hogy az előző évek gyakorlatának megfelelően az egyesület tárgyévi költségtervének meghatározása a tárgyévi bevételek arányában történjen és az egyesület működési tartalékként jelenleg meglévő pénzkészlete forrásként csak rendkívüli esetben legyen tárgyévi működési költségként felhasználható.

Az elnökség a bemutatott pénzügyi adatokat, illetve az ügyvezetői javaslatot tudomásul vette.

Barna Gergely, illetve Koperda Zsolt hozzászólása alapján az elnökség megvitatta a regionális tenyészszemlék támogatásának tapasztalatait (résztvevő létszámkeretek, szervezési díj, külső résztvevők száma stb.)

Az elnökség áttekintette az ügyvezetés ez ügyben összeállított javaslatcsomagját, megfontolást követően a következő elnökségi ülésen kíván döntést hozni.

Az elnökség megvitatta az ügyvezető friss sperma termelés, forgalmazás támogatásával kapcsolatos javaslatait, s az elhangzottak, illetve hozzászólások figyelembevételével az ügyvezetőt a következő elnökségi ülésre összegző javaslat megtételére kérte fel.

Fenti kiegészítésekkel és feladatszabással együtt az elnökség a 2021. évi gazdasági beszámoló tényszámait és a 2022. évi gazdasági terv elvi előkészítésére vonatkozó ügyvezetői előterjesztést tudomásul vette.

2022. évi ménbeosztás véglegesítése

Az elnökség megtárgyalta a ménbeosztással, ménelhelyezéssel kapcsolatos igénybejelentéseket, kéréseket.

5/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség 1 tartózkodás mellett (Pap István Tibor) döntött arról, hogy az 5055 Nonius XVII-1 Nílus (N XIV tm.) nevű mént mesterséges állomásról nem kívánja áthelyezni.
Pap István Tibor tartózkodásával kapcsolatban tájékoztatta az elnökséget, hogy véleménye a szavazástól annyiban tér el, miszerint a mén Mezőhegyesről történő áthelyezését semmilyen körülmények között nem támogatja.

6/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy a 26 éves, 3665 Nonius XVII-30 Ernő (N IV tm.) nevű mén áthelyezésére vonatkozó kérelmet nem támogatja.

7/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy az 5368 Hortobágy Nonius-73 Rosszpénz (N XV tm.) nevű mén áthelyezésére vonatkozó kérelmet tárgyévben nem támogatja, mivel a ménnel kapcsolatban folyamatban lévő mélyhűtési programot változatlan körülmények között kívánja tovább vinni.

8/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy a 2022. évi fedeztetési szezonban nem javasolja az 5367 Nonius L-67 Poros nevű mén áthelyezését, mivel a jelenlegi fedeztetési állomásán 3. fedeztetési szezonját kezdi meg. E szezon zárását követően a mén áthelyezésére lát lehetőséget.

9/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség fenti döntései mellett egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy a 5055 Nonius XVII-1 Nílus (N XIV tm.) nevű mén friss és mélyhűtött, illetve az 5368 Hortobágy Nonius-73 Rosszpénz (N XV tm.) és 5280 Rittmeister nevű mének mélyhűtött sperma forgalmazását a költségvetés vonatkozó pontban leírtak szerinti kancakörben támogatni kívánja.

Az elnökség áttekintette az idős korú és az előző tenyészévekben értékelhetetlen teljesítményt nyújtott állami mének használatának kérdéskörét.

10/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy mivel e ménekre tenyésztői igény nem jelentkezett, az elnökség e mének jelenlegi tartási helyét nem kívánja megváltoztatni.

Koperda Zsolt tagi megkeresésre hivatkozva kérdést fogalmazott meg az ügyben, hogy az Állampusztai Kft. tenyészetében miért működik két egyesületi mén, melyhez az egyesületi tagok nem férhetnek hozzá.

Az ügyvezető válaszában hangsúlyozta, hogy az 5368 Hortobágy Nonius-73 Rosszpénz (N XV tm.) nevű mén az egyesület jelenlegi mélyhűtési programjának kiemelt ménje, s amíg e folyamat nem fejeződik be, addig kéri az egyesület elnökségétől, hogy a mén áthelyezésével kapcsolatos javaslatot ne támogassa.

Tájékoztatta az elnökséget, hogy ez ügyben az ügyvezető az Állampusztai Kft. és a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. között határozott, az egyesület érdekeit maximálisan szem előtt tartó egyeztetés történt, illetve megállapodás jött létre, melynek eredményeként jelenleg 220 szál sperma letermelése történt meg.

Fenti megbeszélésekkel összhangban, javasolta, hogy tárgyévben az elnökség támogassa, hogy e szakmai munka folytatható legyen.

Felhívta az elnökség figyelmét arra, hogy az 5056 Nonius XVII-16 Mecset (N XVI tm.) nevű mén esetleges használatára a Hortobágyról 2013. évben történt áthelyezése óta tenyésztői igény nem fogalmazódott meg.

Dr. Pétervári Zoltán tájékoztatta az elnökséget – kérve ennek az egyesület honlapján történő közzétételét is – hogy az Állampusztai Kft. tenyészete mindkét mén esetében vállalja külső kancák fedeztetését. Ez a lehetőség a tenyészet jellege és adottságai miatt csak és kizárólag az előzetes igénybejelentés alapján történő fedeztetési lehetőséget biztosítja, a panziós lótartás lehetősége a tenyészet sajátos viszonyai folytán nem biztosított. 

Fenti tájékoztatásokat az elnökség tudomásul vette és tárgybeli döntéseit e szerint hozta meg.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint jelenleg az esetleges ménigénylők számára 2 db bérbeadható, Varga Gyula tulajdonát képező mén áll rendelkezésre: 6662 Olaszfa Nonius-227 Erdő, Nonius 36-23.

Az ügyvezető tájékoztatta az elnökséget, hogy az elmúlt időszakban 2 db, az Izvini Ménes által kibocsátott tenyésztési engedéllyel rendelkező, „B” és „C” vonalú mén került Romániából behozatalra a hatályos tenyésztési és állategészségügyi előírások betartásával, illetve a jelenlegi ismeretei szerint tárgyévben még egy „A” vonalú, kiváló teljesítményű mén behozatalára kínálkozik elméleti lehetőség.

Ibrányi András javasolta az elnökség részére, hogy gondolja újra a külföldről behozott mének honosításának, használatának szabályozásával kapcsolatos kérdéskörét.

Az ügyvezető válaszában hangsúlyozta, hogy e behozatalok mindenben megfelelnek a Tenyésztési Programban megfogalmazott szakmai feltételeknek, de ezzel együtt egyetért azzal, hogy e ménekről a tenyésztőközösség kellő információval rendelkezzen, illetve azok az egyesület éves tenyészszemléjén bemutatásra kerüljenek.

Pap István Tibor kifejtette azon szakmai véleményét, hogy ezek a ménbehozatalok a Tenyésztési Program szerint történnek, az érintett mének mindegyike rendelkezik az Izvini Ménes által kiadott tenyésztési engedéllyel, a fajtafenntartás szempontjából minden mén értéket képvisel, az egyesületnek nem lehet érdeke, hogy ezek honosításával, használatával kapcsolatban akadályokat támasszon. Hangsúlyozta, hogy fentiek alapján e ménbehozatalok egyértelműen a hazai nóniusz lótenyésztés egyetemes érdekeit szolgálják.

Az elnökség fentieket tudomásul vette.

Támogatások

Veres Mária irodavezető ismertette a 2022. január 31-én zárult in situ őshonos kancatámogatás beadásának tapasztalatait, illetve az ex situ támogatások hosszabbításának feltételrendszerét.

Az ügyvezető tájékoztatta az elnökséget az ex situ genetikai beszűkülést megelőző tanácsadási pályázat jövőbeni új kiírásával kapcsolatos, Agrárminisztérium és Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által összehívott megbeszélésen elhangzottakról.

A tájékoztatás értelmében e pályázati forma a jövőben változatlan keretekkel valószínűleg nem kerül újra kiírásra, a hatóság által jelenleg elképzelt verzió közelebb áll a lótenyésztő egyesületek szakmai gyakorlatához és számukra a mostaninál korrektebb mozgásteret biztosít a szakmai tevékenység támogatására. Mindez azt is jelenti, hogy 2023. május 1-ig az egyesület által eddig igénybe vett 2 pályázati lehetőség bővítésére nincs lehetőség.

2022. évi rendezvényterv

Veres Mária ismertette az egyesület jelenleg ismert 2022. évi rendezvénytervét, amit az elnökség a fent leírt esetleges támogatási koncepcióváltás mellett tudomásul vett.

11/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az irodavezető azon javaslatát, mely szerint a tárgyévben ménszemlére esetleg nevezni kívánt csikók adatait az egyesület haladéktalanul kérje be.

Egyebek

Az ügyvezető tájékoztatta az elnökséget a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési ágazatvezetőjének, Bardóczky Veronikának az egyesülethez intézett levelében foglaltakról.

A levél tartalma, kérdései:

  • az 5055 Nonius XVII-1 Nílus (N XIV tm.) használata
  • a ménesbirtok által végzett mélyhűtés, illetve friss sperma forgalmazás kérdésköre
  • fenti kérdésekkel kapcsolatos költségtételek
  • bírálóképzés
  • az egyesület elnöksége által adott meghatalmazás alapján a 2022. évben engedélyezendő cseppvérkeresztezések szaporítóanyagának behozatala kapcsán lefolytatott megbeszélései
  • törzsménszámkiadás rendszere
  • az egyesület bírálati rendszer működtetése

Az egyesület elnökségének 5/2022. (02.16.) határozata a 5055 Nonius XVII-1 Nílus (N XIV tm.) nevű mén tárgyévi használatát rögzítette.

Az ügyvezető, illetve az elnökség, megköszönve a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. ez ügyben elvégzett, igen kedvező anyagi környezetet biztosító, évtizedes tevékenységét, tájékoztatta Bardóczky Veronikát arról, hogy az együttműködésüket a továbbiakban is meghatározónak tekinti.

Az elnökség Bardóczky Veronika mélyhűtésről szóló beszámolóját tudomásul vette és kinyilvánította azon szándékát, hogy fenti szakmai együttműködést 2022. évben is folytatni kívánja.

Boros Sándor tájékoztatta az elnökséget, hogy a Hortobágyi Nonprofit Kft. döntése értelmében várhatóan még az idei tenyészévben létrejön a Mátai Ménesben is a friss sperma előállítás, forgalmazás szakmai környezete.

Az elnökség e tájékoztatást tudomásul vette és a fajta fenntartása szempontjából előremutatónak ítélte.

Az elnökség megbízta Pap István Tibort és az ügyvezetőt, hogy a friss sperma termeléssel, forgalmazással, a mélyhűtött sperma előállítással, illetve a mélyhűtött spermatárolással kapcsolatos kérdéseket tekintse át és a következő elnökségi ülésig Bardóczky Veronika bevonásával konkrét előterjesztést fogalmazzon meg.

Az elnökség tudomásul vette a cseppvérkeresztezésre használni kívánt mének szaporítóanyagának behozatala kapcsán Bardóczky Veronikának az elnökség meghatalmazása alapján lefolytatott tárgyalásaival kapcsolatos tájékoztatását.

Fenti üzleti megbeszéléseket az egyesület számára gazdaságilag egyértelműen előnyösnek ítélte.

Az ügyvezető köszönetét fejezte ki Bardóczky Veronikának az egyesület megbízásából e tárgyban elvégzett munkájáért, különös tekintettel arra, hogy a Fair Game nevű mén mélyhűtött spermájának esetleges használata kapcsán az érdeklődő egyesületi tagok számára olyan egyedi gazdasági feltételeket tudott kialkudni – igazolt vemhesség utáni fizetés – melyek e körben nem szokványosak.

Az ügyvezető kérte az elnökség érintett tagjait (Koperda Zsolt), hogy a feltételek pontos ismeretében a konkrét érdeklődők körét pontosítsa.

A szűk időrend miatt minden érintett elnökségi tag kötelezettséget vállalt a szervezési munkában rá eső feladatok haladéktalan végrehajtására.

E beszámoló alapján az alábbi határozatokat hozta.

12/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy 2022. évre a Fair Game és Millennium nevű mének friss, illetve mélyhűtött spermájának behozatalát és a fajtában cseppvérkeresztezésre történő használatát engedélyezi, a szaporítóanyag használatával kapcsolatos részletes árlistát és tájékoztatást honlapján közzéteszi.

13/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség 1 tartózkodás mellett (Koperda Zsolt, tenyésztői érintettség okán) elfogadta az ügyvezetés azon javaslatát, hogy a mélyhűtött sperma behozatallal, tárolásával kapcsolatos egyszeri költségeket az egyesület magára vállalja.

Az ügyvezető a bírálóképzés, illetve az egyesületi tagság szakmai továbbképzésének témakörében az alábbi konkrét javaslatot terjesztette az elnökség elé. 

Véleménye szerint e folyamatot az egyesület tagsága által is javasolt szakmai estek sorozatával látja célszerűnek indítani.

Javasolta, hogy az egyesület elnöksége minden érdeklődő tag számára továbbképzési céllal kínálja fel a Nébih által meghirdetett online lóazonosító képzés rendszerébe történő bekapcsolódás lehetőségét, s az erre vonatkozó jelentkezési felhívást az egyesület honlapján tegye közzé.

Ugyanúgy e tárgykörben javasolta, hogy az elnökség 3 megrendezendő szakmai naphoz biztosítsa a szükséges pénzügyi forrásokat.  
A szakmai napok tematikája:

  • küllem, küllem megítélése és teljesítmény
  • szaporodásbiológia a fedeztetéstől a csikószületésig
  • csikókori takarmányozás

Az első szakmai nap időpontját április 15. és 30. között tervezi, előadójául Komjáthy Györggyel, a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi docens oktatójával folytatott megbeszélést, aki az előfelkérést elfogadta.

Az előadás lehetséges helyszíneként a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. illetve a Hortobágyi Nonprofit Kft. jelentkezett, a végleges időpont ismeretének függvényében.

Az elnökség egyhangú véleménye volt, hogy fenti továbbképzések és szakmai esteken való tagi közreműködés tapasztalatait figyelembe véve fogja ismételten átgondolni és meghatározni a bírálóképzés konkrét feltételrendszerét.

Az elnökség egyértelmű állásfoglalása volt, hogy a javasolt témaköröket elfogadják, azok kerüljenek meghirdetésre, és legkésőbb a közgyűlésen a jelentkezők létszáma kerüljön véglegesítésre.

14/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött az ügyvezetés szakmai napok megrendezésére vonatkozó javaslatának elfogadásáról.

Bardóczky Veronika törzsménszámkiadásra tett javaslatára reagálva az ügyvezető vállalta, hogy a szóba jöhető mének tenyész- és egyéb teljesítményéről részletes döntés-előkészítő kimutatást készít és az elnökségi tagok javaslatait figyelembe véve a következő elnökségi ülésre e tárgyban javaslatot terjeszt elő.

Az ügyvezető a bírálati rend módosítására vonatkozó felvetés kapcsán ismételten, részletes szakmai indokokkal alátámasztva az elnökség számára azt javasolta, hogy a hatályos tenyésztési programban is rögzített bírálati rend ne kerüljön módosításra.

Indoklásában hangsúlyozta, hogy jelenleg a bírálati adatállomány feldolgozásával, rögzítésével kapcsolatos kérdéskört tekinti az egyesület adminisztratív munkájának legkorszerűtlenebb és hatékonyságát tekintve legproblematikusabb elemének.

E véleménye kifejtése során hangsúlyozta, hogy a COVID járvány, illetve az új in situ őshonos kancatámogatás új kiírásának kapcsán az egyesületi irodára a jelentősen megnövekedett tag- és kancalétszám folytán olyan feladattömeg zúdult, mely ezzel az elavult, többszörös adatrögzítéssel terhelt rendszerrel összeegyeztethetetlen.

Ennek tudatában javasolta az elnökség számára a tárgyévi költségvetés tervezése során egy olyan költségtétel elfogadását, mely lehetővé teszi egy olyan számítástechnikai háttér létrehozását, melynek használatával a bírálati lapok a bírálat helyszínén minden tenyésztő számára hitelesítve kézbe adhatóak, s a bírálati lapokon nyilvántartott eredmények az egyesület számítástechnikai rendszerében automatikusan archiválásra kerülhetnek.

Tájékoztatta az elnökséget, hogy e témakör programozásában előzetes megbeszéléseket folytatott s vállalta, hogy a soron következő elnökségi ülésre ezzel kapcsolatban konkrét rendszerfejlesztési és pénzügyi javaslatot terjeszt az elnökség elé.

Az elnökség a problémát érzékelte, az ügyvezetői javaslatot egyhangúlag tudomásul vette.

Az ügyvezető az elnökség számára javaslatot fogalmazott meg, hogy tárgyévtől a házi bírálatok, regionális tenyészszemlék, országos tenyészszemle, mén előszelekciók és ménvizsga bírálóbeosztása elnökségi hatáskörben történjen.

15/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az ügyvezető azon javaslatát, mely szerint tárgyévtől a házi bírálatok, regionális tenyészszemlék, országos tenyészszemle, mén előszelekciók és ménvizsga bírálóbeosztása elnökségi hatáskörben történjen.

16/2022. (02.16.) elnökségi határozat:
Az elnökség egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött a melléklet szerinti tagfelvételi kérelmek jóváhagyásáról.


Ibrányi András az elnökséghez intézett levelében kifogásolta az egyesület december 9-i elnökségi ülésének honlapon közzétett jegyzőkönyvének a vizsgát nem teljesített mének esetleges saját tenyészetben történő használatára vonatkozó döntésének jegyzőkönyvi szövegezését. Kifogása szerint a közzétett szöveg félreérthető, hiszen az általa leírtak szerint „soha nem mondtam, javasoltam olyat, hogy vizsga nélkül kaphassanak mének tenyésztési engedélyt”.

Az elnökség e kifogást tudomásul vette, de ezzel együtt azt az álláspontját fenntartja, hogy a nóniusz fajtában a Tenyésztési Programjának megfelelően csak és kizárólag eredményes ménvizsgát tett mének számára ad teljes körű vagy korlátozott tenyésztési engedélyt.

Az ügyvezető vállalta, hogy az Ibrányi András által jelzett, esetleg félreérthető megfogalmazást jelen ülés közzétett beszámolójában fentiek szerint pontosítja.

Az elnökségi ülést követően Madarász Róbert őrnagy, a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának vezetője részletes tájékoztatást adott a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesülettel való együttműködésről, illetve a nóniusz lófelvásárlás 2021. évi tapasztalatairól.

Kiemelte, hogy mivel más egyesületek működésére is van rálátása, a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület napi működését és tárgybeli konstruktív magatartását kiemelkedőnek ítéli.  

Tájékoztatta az elnökséget, hogy a fajta produktuma iránt Európa-szerte évek óta megmutatkozó jelentős piaci igény nem csökkent, s tájékoztatta az elnökséget arról is, hogy jelentős szakmai erőfeszítéseket tesznek a megvásárolni kívánt lovak vételárának emelésére.

Reményét fejezte ki, hogy közös munkánk az elkövetkezendő időben is az elmúlt évtized pozitív tapasztalatai szerint tud folytatódni.

A napi munkaprogram zárásaként az elnökség tagjai megtekintették a közszolgálatot teljesítő nóniusz lóállomány edzésbemutatóját, illetve meglátogatták a Készenléti Rendőrség istállóközpontját.